Elérhetőségek

Alpokalja Rönkház



Bemutatkozás


Rönkházunk Vas Vármegyében, Bozsok községben található, az Alpokalján, kitűnő természeti adottságok közepette.

2024 elején nyerte el végleges formáját, hogy végre megnyissa kapuit az ide látogató vendégek előtt. A 36 négyzetméteres, egy szintes, galériás épületben minden belsőépítészeti tárgy fából készült, legyen szó lépcsőről, vagy bútorokról. A házba belépve a természetes fa illata fogad bennünket. A kézzel csiszolt rönk gerendák és a mai modern kor bútorai ötvöződnek és biztosítják azt az igényt, amire az ide pihenni érkező látogatók vágynak.

A házat sok szeretettel rendeztük be és törekedtünk a lehető legnagyobb kényelem és komfort megteremtésére. A felső szinten található a galériás hálószóba, ahova egy csodálatos rönk lépcsőn jutunk fel. Fentről hatalmas ablakokon át tekinthetünk ki a fákkal körül ölelt kertre, illetve egy fedett teraszon forró kávét, vagy teát szürcsölve hallgathatjuk a csicsergő madarak énekét. Az alsó szinten található a minden igényt kielégítő fürdőszoba és egy csodálatos panorámával rendelkező nappali - konyhával, ahol a kihúzható kanapén ejtőzve figyelhetjük meg a kertben élő mókusok fogócskáját.

A 20 négyzetméteres teraszon erdei környezetben fogyaszthatjuk el reggelinket vagy vacsoránkat és az itt található Külső kályhás Erdélyi dézsa fürdőben kényeztethetjük lelkünket és testünket, kihasználva a meleg víz, a parajdi só és a masszírozó buborékok erejét, hogy még jobban feltöltődjünk.

Rönkházunkat elsősorban pároknak ajánljuk. Az épületben internet és okos TV is elhelyezésre került, ha esténként egy jó filmet szeretnének megnézni (Netflix). A parkoló kamerával megfigyelt és előzetes egyeztetés alapján, elektromos autó töltésére is van lehetőség.

Alpokalja Rönkház Alpokalja Rönkház


Nálunk minden a pihenésről szól, de ha kirándulni szeretnének, az Alpok közelsége rengeteg élménnyel várja Önöket. Kérésre hegyi túrákhoz alkalmas elektromos kerékpárokat is biztosítunk itt tartózkodásuk alatt. Rönkházunkban önellátás van, de igény esetén falusi reggeli, ebéd, vagy vacsora rendelésre is van lehetőség, amit egy különleges házaspár készít el Önöknek házi alapanyagokból, figyelve az esetleges étel intoleranciára. A konyhánk tartalmaz Nespresso kávégépet, hűtőt, szendvicssütőt, elektromos főzőlapot- sütővel, így bármilyen étel elkészíthető. A főzéshez az alapanyagokat nem, de a szükséges felszereléseket biztosítjuk.

A ház hűtését és fűtését egy hőszivattyús klíma biztosítja, ezen kívül még rendelkezésre áll egy pellet automata kandalló, amit egyszerűen csak el kell indítani és ugyanazt az élményt nyújtja, mintha fát raknánk egy tűztérbe. A különbség csupán annyi, hogy minden tiszta, nem kell hamuzni, vagy fát vágni.

Már csak egy dolguk maradt: foglalni és egy kicsit lelassulni ebben a rohanó világban. Itt minden az egymásra figyelésről szól, távol a világtól és a nyüzsgéstől. Minden adott a romantikus estékhez, jó beszélgetésekhez, kirándulásokhoz. Meglátják ez az a hely, ahol mesés együtt lenni, higgyék el megtapasztaltuk...

Várjuk Önöket nagyon sok szeretettel.

Andrea és Szilárd

 




Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Alpokalja Rönkház - Magyar